Egy hónap múlva voksolnak a függetlenségről a skótok

Hétfőhöz egy hónapra, szeptember 18-án dönti el Skócia lakossága, hogy szűkebb hazája a 307 éves brit unió tagja maradjon-e, vagy független országgá váljék.

A Skót Nemzeti Párt (SNP) vezette kormány igyekezett megfelelő történelmi hátteret találni a népszavazás időzítéséhez.

Az idén volt ugyanis a hétszázadik évfordulója az 1314 júniusában, Bannockburn mezején megvívott csatának, amelyben Robert de Bruce skót király néhány ezres serege megsemmisítő vereséget mért II. Eduárd angol uralkodó többszörös túlerőben lévő haderejére.

Ezt a győzelmet a skót történetírás az angol hódítási kísérletek ellen folytatott háborúk legnagyobb skót katonai diadalaként tartja számon.

A két királyság hivatalosan végül csak 1707-ben, a londoni és az edinburghi parlament által kölcsönösen szentesített uniótörvények alapján egyesült, és a szeptemberi referendumon ennek a három évszázados uniónak a sorsáról kell dönteni.

Ha hinni lehet a közvélemény-kutatások következetes jelzéseinek, a bannockburni győzők mai leszármazottainak többsége már nem tartja annyira szívügyének a függetlenséget, mint hétszáz évvel ezelőtt Robert de Bruce és követői. A felmérések átlaga alapján az elszakadást a skót választók 54 százaléka ellenzi, a függetlenségpártiak tábora - bár az elmúlt hónapokban gyarapodott - nem haladja meg a 35 százalékot.

Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport londoni szakértőinek modellszámításokra alapozott előrejelzése szerint a "Yes Scotland" - vagyis az elszakadást pártoló mozgalom - lendülete nagy valószínűséggel már nem lesz elég a függetlenség ellen kampányoló "Better Together" (Jobb együtt) szerveződés előnyének ledolgozására.

A ház kutatói 75 százalékos esélyt adnak annak, hogy szeptember 18-án az uniópártiak egyértelmű többséggel elvetik Skócia függetlenné válását.

A függetlenség körüli komoly bizonytalanságok ismeretében nem meglepő, hogy nincsenek elsöprő többségben az unióellenes erők, tekintettel arra, hogy bonyolultak és sok esetben kiszámíthatatlanok az esetleges skót elszakadás potenciális következményei.

A felmerülő legfontosabb problémák egyike az, hogy Skócia saját jogán azonnal EU-taggá válhat-e.

Az Európai Bizottság leköszönő elnöke, José Manuel Barroso a BBC televíziónak nyilatkozva nemrégiben kijelentette: ha egy olyan új ország, amelyik egy jelenlegi EU-tagállamból vált ki, önállóan csatlakozni kíván az EU-hoz, akkor új csatlakozási kérelmet kell benyújtania, és ezt az összes többi tagállamnak egyhangúlag jóvá kell hagynia. "Roppant nehéz lenne elérni, sőt lehetetlennek is bizonyulhat" az egyhangú jóváhagyás elérése ilyen esetben - fogalmazott rendkívüli feltűnést keltő és skót kormánypárti politikusok által élesen bírált nyilatkozatában az EU-bizottság elnöke.

Alistair Darling, a függetlenségellenes kampány vezetője - a Munkáspárt vezette előző brit kormány pénzügyminisztere - a minap egy interjúban ezt még megtoldotta azzal, hogy az elmúlt húsz évben uniós taggá vált országoknak átlagosan mintegy nyolc évükbe telt, mire elnyerhették az EU-tagságot. Ebből az is következik, hogy Skócia az Európai Unión kívül találhatja magát 2016. március 24-én, amikorra Alex Salmond skót kormányfő a "Yes Scotland" győzelme esetére a függetlenség hivatalos kikiáltását kitűzte.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy - legalábbis a brit külügyminisztérium nemrégiben megszellőztetett egyik belső forgatókönyv-változata szerint - Skócia elszakadása esetén teljes nemzetközi határőrizeti rendszert kellene kiépíteni a jelenleg csupán jelképes skót-angol határon, mivel Skóciának - ha "új" tagként valamikor fel is veszik az EU-ba - elvileg kötelezően be kellene lépnie a belső uniós határellenőrzés nélküli schengeni rendszerbe. Ennek Nagy-Britannia nem tagja, és a brit határátkelőknél az EU-társállamokból érkezők útlevelét is alaposan ellenőrzik.
A legnagyobb bizonytalanság azonban azt övezi - és erről folyik a leghevesebb vita is London és Edinburgh, valamint a "Yes Scotland" és a "Better Together" között -, hogy a skótok mivel fognak fizetni a függetlenség kikiáltásának napjától.

Alex Salmond folyamatosan azzal érvel, hogy semmi nem akadályozhatja meg a font további használatát nemzeti fizetőeszközként. Visszatérő szavajárása szerint "a font nem Anglia fontja, hanem Skóciáé is".
Nem úgy - hangzik a hivatalos válasz a londoni pénzügyminisztériumból. A tárca - a vitát lezárandó és a brit kormány álláspontját egyértelműsítendő - nemrég közleményében szögezte le, hogy "ha Skócia otthagyja az Egyesült Királyságot, otthagyja a fontot is".

"A skót kormány válást javasol, ugyanakkor meg akarja tartani a közös bankszámlát és a közös hitelkártyát", az Egyesült Királyság azonban nem vállalhatja azt a kockázatot, hogy adófizetőinek kelljen szükség esetén pénzügyileg kisegíteniük "egy külföldi országot és annak bankjait" - fogalmazott a brit pénzügyminisztériumi nyilatkozat.

George Osborne brit pénzügyminiszter a BBC-nek nyilatkozva nemrégiben ezt azzal nyomatékosította, hogy a brit font "nem CD-kollekció, amelyen szakítás után osztozkodni lehet".

Ez nem csupán üres fenyegetőzés. Ha a skót elszakadás esetén London valóban és végképp elzárkózik attól, hogy valutaunióra lépjen Skóciával, a skót pénzügyi szektor azonnal elveszíti hozzáférését a világ egyik legbefolyásosabb jegybankja, a Bank of England - vagyis a brit központi bank - likviditásgaranciáihoz, ami egy esetleges újabb pénzügyi válság esetén katasztrófának bizonyulhat.

A "Better Together" folyamatosan hangoztatott álláspontja szerint ekkora kockázatot a függetlenség eszméjéért sem szabad vállalni, és - legalábbis a közvélemény-kutatási adatok alapján - a skótok zöme osztja ezt a véleményt.